2016-2017. nevelési évben történt
Október elején egy váratlan felkérésnek tettünk eleget: csatlakoztunk a Mosoly Világnapja programhoz, és október 7.-én egy Flashmob keretében igyekeztünk felhívni az emberek figyelmét a mosolygás fontosságára. Egy élő smilet formáztunk a gyerekek segítségével, táncoltunk, mosolyogtunk, pozitív gondolatokkat megtöltött lufikat eregettünk, és az arra járókat megkínáltunk egy magunk által készített mosolykártyával. Egész héten az óvodában is erre készültünk: smile közepű virágokat készítettünk, mesét hallgattak a gyerekek Mosolyfalváról és Bánatváráról, játszottak az érzelmekkel, azok kifejezési módjaival, és hahota jóga elemeket elsajátítottak a gyerekek. Az óvodánk a "Mosolygós Óvoda" cím birtokosa így fontos számunkra, hogy a mindennapokon túl az ilyen alkalmakat is megragadjuk a lelki egészség támogatására. Az eseményről videó is készült, ami megtekinthető a Facebook oldalunkon.
Októberben elindultak a tehetségműhelyek; kézműves, mozgásos és táblajátékok. Két hetente vehetnek részt a gyerekek a foglalkozásokon. Külön öröm számukra, hogy alvás helyett vannak a műhelyfoglalkozások. Holland óvodapedagógusok látogattak hozzánk szakmai tapasztalatcserére. A látogatás után elmondták, hogy meglepte őket, hogy milyen komoly pedagógiai munka folyik az óvodában. Nem igazán hasonlít az ő "óvodai" rendszerükhöz. Sokkal gyerekbarátabbnak gondolják, mint ami náluk folyik. Elkezdődtek a Süni csoportban az ovizsaru program foglalkozásai, melynek célja a gyermekek felkészítése a biztonságos közlekedésre, és szerepjátékokon keresztül felkészíteni őket, ha bajba kerülnek, kihez és hova fordulhatnak. megismerkedtek az első alkalommal Robi rendőrrel (bábbal), a rendőrség munkájával és a bevezető foglalkozáson részt vett a kerület"ovizsaru" programjának rendőrkoordinátora Deák Sándor is. A Tesz-vesz napokon egyik nap az Áldás együttes szórakoztatta, táncoltatta a gyerekeket, majd az "Óvónénik színháza" csalt mosolyt a gyermekek arcára, nagy örömükre. A hónap végén egy volt óvodásunkat fogadtuk egyetemi gyakorlatára. Jó volt látni hogy a nemrég még apró kisfiú, már komoly fiatalemberként készül hivatására szociális gondozás területén.
Novemberben az óvodapedagógusaink az iskolák meghívásainak tettek eleget meglátogatva a nem rég még óvodába járt gyermekeinket az iskola falai között. Hihetetlenül jó érzés volt látni őket, hogy nagyszerűen működnek az iskolában is. Büszkék voltunk rájuk. Az idei évben a Márton napot az óvoda körüli énekes, lámpás felvonulással zártuk. Az óvoda falai között a kiscsoportosok és a középsősök látták vendégül társaikat egy Márton napi hagyományőrző kis műsorral. Kapott képviselői támogatásból vásároltunk kavicskrétákat, melynek használatával észrevétlenül elsajátíthatják a gyerekek a három ujjas ceruzafogást. Az Oktatási Bizottság támogatásának köszönhetően minden csoportba tudtunk vásárolni kinetikus homokot, ami azon kívül, hogy remek játék, észrevétlenül fejleszti a gyermekek manuális képességeit, készségeit, előkészítve az írást. A sulibörze keretében kaphattak tájékoztatást az iskolába készülő gyermekek szülei a szeptemberbe induló osztályok profiljairól és találkozhattak a leendő első osztályos tanítókkal is. Egy ingyenes meseelőadást láthattak a gyerekek az egészségnevelés témakörrel kapcsolatosan. Hónap végén szakmai tapasztalatcserére mentünk egy óvodába, ahol a projekt módszerrel dolgoznak, ill. tevékenységközpontokat alakította ki a csoportokban, a foglalkozásokat játékba ágyazott változatos tevékenységekkel váltják fel, ami garantálja a gyerekek maximális érdeklődését, aktivitását. Az új kollegáim is ennek szellemiségében szeretnének egyre inkább dolgozni, mely a XXI. század pedagógiája kell, hogy legyen, ha gyermekbarát oktatási környezetet akarunk teremteni a gyermekeink köré. Egyre több csoportban élnek a kollegák ennek lehetőségeivel.
A decembert egy rajzpályázaton való eredményes részvétellel indítottuk a Pillangó.csoportos gyerekeknek köszönhetően. És már érkezett is a Mikulás. Az óvónénik színházába csöppent bele a Mikulás bácsi, és mivel igen-igen jók voltunk és sokat dolgoztunk mindenki kapott ajándékot.Másnap az V. kerületi rendőrkapitány Úr látogatott el hozzánk és elhozta a Mikulás bácsi ajándékát, amit véletlenül a rendőrségen hagyott. Rendőrkapitány úr játszott, rajzolt, mókázott a gyerekekkel és olyan jól érezte magát, hogy ígéretet tett, újra eljön, ill. meghívta a nagyobb gyerekeket a Rendőrpalotába, egy élménydús délelőtti ismerkedésre, közös játékra. A december mindig sürgés-forgás az óvodában. Miközben javában zajlik az adventi készülődés a Maci-csoportos és Nyuszkó-csoportos gyerekek közös Luca-napi műsorral lepték meg társaikat és megismertették a többieket a Luca-napi szokásokkal; kotyolás, lucanapi időjóslás. A Süni-csoportos gyermekeinket immár hagyomány jelleggel hívják az Önkormányzat idős volt dolgozóinak karácsonyi ünnepségére, ahol verssel, dalokkal, tánccal köszöntik a gyerekek a közelgő ünnepet közösen az idősekkel. Ebben az időszakban a szegény családokra is gondolunk a gyerekekkel és családjaikkal. Cipősdoboz ajándékokat készítünk és küldjük el a határon túl élő szegény sorsú gyerekeknek. Megható látni az átadáskor készült képeket a csillogó szemű gyerekekről, akik boldogan bontogatják az általunk küldött ajándékokat. A decembert az immár hagyománnyá vált karácsonyi flashmobunk zárja. Az idei évben a Szemere Bertalan Általános Iskola 4. osztályos diákjai is velünk énekeltek. Az a megtiszteltetés ért, hogy a Bazilika adott helyet a flashmobunknak. Méltó környezetben hagzottak el közös karácsonyi dalok, versek. Megható pillanatok voltak, melyet sikerül egyre több felnőttel is megosztani.
A január egy kicsit csendesebb hónap, inkább a színházak ideje az óvodánkban. Sikerült ebben az évben is eljuttatni a gyerekeinket a MÜPÁba, ahol mindig nagyon színvonalas előadást nézhetnek meg a gyerekek, nem mindennapi környezetben. Az idén a minden gyerek által ismert, és kedvelt Pinokkió c. meseelőadást néztük meg. Már ebben az időszakban folyamatosan érkeznek az óvoda előtt álló családok óvodalátogatóba. Az az elvünk, hogy egyéni egyeztetések alapján kellemesebb környezetet tudunk biztosítani az érdeklődő szülőknek, mint nyílt nap keretében. Ez hozzátartozik a Nyitott óvoda programunkhoz. Több idő jut a beszélgetésre, betekinthetnek a szülők a nagycsoport életébe is, ezzel könnyítjük meg számukra az óvodaválasztást. Ebben a hónapban egy félévre átköltöztek hozzánk a Játékkal-Mesével óvodából a Cica-csoportos gyerekek az ottani bontási munkálatok miatt. Hamar beilleszkedtek és jól érezték magukat kicsik és nagyok.
A február a farsang időszaka. Népszokásokat elevenítünk föl, serényen készülünk a farsang hetére. Évek óta több napos már a farsang, hogy a gyerekek kiélhessék jelmezeiket, kimulatozhassák magukat. A közös farsangi mulatság sem marad el. Az idei évben profi néptáncosok, zenekarral jöttek táncházat tartani. Rahói kollegákat láttunk vendégül. Szakmai tapasztalat cserére látogattak ide. Betekinthettek az óvodai élet mindennapjaiba, a szakmai beszélgetésen tanultunk egymástól. 8 hetes szakmai gyakorlatát és záróvizsgáját kezdte meg egy óvodapedagógus hallgató. Az "ovizsaru program" keretében ismét ellátogatott hozzánk Dr Berár Iván rendőrkapitány és Garamvölgyi László dandártábornok és megtekintettek egy foglalkozást, ill. megállapodás született az együttműködésünkről, ill., hogy óvodánk csatlakozik a program fejlesztéshez. Közben két csoportban folyamatosan megy az úszásoktatás. A gyerekek nagyon jól haladnak, jól érzik magukat. Ha farsang, akkor családi álarckészítő délután közös táncházzal. Ezzel zártuk a farsangi időszakot, ill. a Süni csoportos gyerekek kis műsorral, tánccal teremtettek farsangi hangulatot a Belgrád rakparti idősek klubjában. Ekkor megszületett az ötlet, hogy csatlakozunk az önkormányzat azon törekvéséhez, hogy a fiatalokat és az időseket közelebb kell hozni egymáshoz különböző programok keretében. A februárt egy sikeres pedagógus minősítéssel zártuk.
Márciusban elengedhetetlen a Március 15.-e megünneplése. A csoportok különféle letűzhető jelképeket készítettek és a Petőfi szoborhoz mentek el vele, ahol versekkel, dalokkal emlékeztek meg Nemzeti ünnepünkről. A Pesti Vigadó munkatársai társadalmi munkában segítettek az óvoda és környezet szépítésében, és a lányoknak a tánchoz szoknya varrásában. A tavasz beköszöntével ellátogattunk a NOÉ Állatotthonba, az idei évben először a kicsikkel is. Nagy élmény volt a gyerekeknek testközelből találkozni az állatokkal. Takarókat, ételt gyűjtöttünk nekik, amit adományként el is vittünk. Ez a program hozzátartozik a felelős állattartásra nevelésünkhöz. Még ezen a héten Schneider Kinga is ellátogatott hozzánk a kutyáival. Jó volt látni, hogy a kutyától félő gyerekek is gyorsan feloldódtak, és boldogan simogatták és sétáltatták a kutyusokat. A nagyok ellátogattak a Rendőrpalotába, ahol játékos foglalkozáson vehettek részt. A hónap végén sikeres államvizsgát tett az óvodapedagógus hallgatónk.
Április három kollega néptánc tanítással kapcsolatos módszertani képzésével indult. Másnap dalolt, táncolt az egész óvoda. Azóta is lelkesen alkalmazzák a kollegák az "Így tedd rá!" tánctanítás módszerét. A szakmai képzésünk folytatódott a Montessori Óvodában tett látogatásunkkal, ahol a matematikai nevelés eszközrendszerének sikeres használatához kaptunk szakmai segítséget. A kollegákkal egy közös színházlátogatásra is eljutottunk, építve ezzel a változó csapatunkat.
Május az új gyerekek felvételéről, az anyáknapi kirándulásokról, köszöntésekről szólt. Ebben a hónapban egy újabb kolleganőnk minősült sikeresen. Az évet a gyermeknappal és a ballagásokkal zártuk.