2017-2018-ban történt

A SZEPTEMBER izgalmas időszak mindenki életében, újra indul az óvoda. Még az év indulása előtt vendégül láttuk az új kicsiket szüleikkel együtt egy közös ismerkedős, játszó délelőttre. Ismerősként üdvözöltünk szinte mindenkit, hiszen az óvodakeresés folyamán mindenkivel találkoztunk, sokat beszélgettünk és többen éltek azzal a lehetőséggel, hogy a gyermekeikkel bejöttek délutáni óvodakóstolóra. Alig voltak sírások a kicsiknél. Gyorsan megnyugodtak, első naptól élvezték a beszélgetőkörök hangulatát, a mindennapi táncot. Már az első héten büszkén mondták, hogy mit tanultak angolul. Nagyon jó gyermek és szülőcsapat kerekedett. A régi gyerekeink élménnyel telve érkeztek, nagyot nőttek, némelyikükre alig lehetett ráismerni, akkorát nőtt. Az iskola előtt álló gyerekeket a logopédus felmérte beszéd terén, a Csodakapu Alapítvány fejlesztő pedagógusai pedig a mozgásállapotukat nézte meg. Néhány gyereknek terápiát javasoltak, de nagy örömünkre szolgált, hogy a 6. éve tartó mozgás fejlesztéssel összefüggő fejlesztőmunkánk hatására egyre kevesebb gyerek mozgásán van fejleszteni való, és azok sem súlyos problémák. Új különóra lehetőségként elindult a Judo, ahol a gyerekek elsősorban esni tanulnak. Az ovifoci, néptánc, úszás és sakk továbbra is kedvelt lehetőség a családok körében. Éppen, hogy elindult az év, máris egy Mihály-Napi vásárba csöppenhettek a gyerekek, melyet a Maci-csoportos gyerekek rendeztek társaiknak, felelevenítve a vásári forgatagot, vásári kikiáltóval, játékokkal. Gyerekek által rajzolt pénzekkel vásárolhattak gyümölcsöt, óvónéni által készített pogácsát és egy ügyes dadus néni által varrt marokbabzsákot. A marokbabzsákok használata ezek után beépült a csoportok mindennapjaiba a szem-kézkoordináció és a keresztcsatornák fejlesztése érdekében. Az óvónénik mindennap izgalmas, kihívásokkal teli feladatokat találnak ki a gyerekeknek, ezzel ügyesítve őket. A Szemere Bertalan Általános Iskola meghívásának tettek eleget a Pillangó-csoportosok a Mese Világnapja alkalmából megrendezésre kerülő meseelőadás megtekintésével. A Maci-csoportosok pedig az Idősek Világnapján köszöntötték a kerületben élő nyugdíjasokat tánccal, zenével, versekkel, népi körjátékokkal. Jó volt látni a gyermekek izgalmát és az idős emberek meghatottságát a közös együttlét közben. A Hild József Általános Iskola felajánlotta, hogy heti egyszer ingyenesen angol nyelvű játékos foglalkozást tartanának a nagycsoportosainknak. Örömmel fogadtuk és a gyerekek nagyon örültek, hogy igazi tanító nénivel dolgozhattak együtt.

OKTÓBER indult az úszás három csoportban. Sikerült a mélyvizes úszásoktatás hagyományát folytatni, ahol a gyerekek nagyon gyorsan fejlődve tanulják az úszást és fejlődik vízbiztonságuk."Mosolygós Óvoda" cím birtokosaiként fontos óvodai ünnepünk a Mosoly Nap megünneplése. Most már hagyomány, hogy ezen a napon a gyerekekkel kivonulunk a Szent István térre, és egy Flashmob keretében, tánccal hívjuk fel az arra járó emberek figyelmét a mosoly fontosságára a lelki egészség megőrzése érdekében. Az arra járóknak adtak a gyerekek saját maguk által készített smilékat a kártyákon idézetekkel. A hónap közepén új hittan tanár közreműködésével folytatódott a hittan foglalkozás. A jelentkezett gyerekek körében nagyon népszerű az érdekes történetekkel, dalokkal színesített együttlét. Ha Október, akkor Tesz-Vesz Napok. A hagyományosan két napos ünnepünk nagyon közkedvelt kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Az egyik napon a Kolompos Zenekar húzta a talp alá valót és szórakoztatott, másnap pedig az Óvónénik vidám színházi előadását láthatták a gyerekek. Még sokáig beszédtéma volt kicsik, nagyok körében a közös meseelőadás.

NOVEMBER hónap az iskolába készülő gyermekek szüleinek tartott Sulibörzével indult. Ezen az alkalmon most is találkozhattak a szülők a leendő elsős tanító nénikkel és betekintést kaphattak az iskolák profiljaiba, ezzel is könnyítjük minden évben az iskolaválasztást. Novemberben már harmadik éve, hogy megünnepeljük a Márton-Napot. Délelőtt a Maci-csoportos gyerekek elevenítették fel a hagyományokat, délután pedig szülőkkel közös munkadélutánon lámpásokat díszítettünk, majd énekelve kivonultunk a Bazilika előtti térre, ahol közös dalokkal köszöntöttük a Márton napot. A libás ételek kóstolása után jól esett egy kis mozgás. Már második éve kérték fel gyermekeinket hogy csatlakozzunk a közös versmondáshoz a Magyar Nyelv napja alkalmából. Tavaly csak egyszerre egyidőben mondtuk a verseket a hazánkban és a határon túlélő magyar óvodások, iskolások tízezreivel, az idei évben pedig meghívást kaptunk a Parlamentbe, ahol élő egyenes adásban szavalta 120 óvodás gyermek a verseket élő kapcsolatban határon túli gyerekekkel közösen. A résztvevő gyerekeket a program után vendégül látták és megtekintettük a magyar koronát, a magyar népmesék sorozat egy DVD-jével távozott minden résztvevő. Csodálatos élmény volt mindnyájunknak. Reméljük jövőre is gondolnak ránk a szervezők. A novembert a Szemerés rajzpályázaton való részvétel, az elismerések bezsebelése és a szülők bálja zárta, mely sok nevetéssel, kellemes szórakozással telt. Az óvoda dolgozói komoly és kevésbé komoly produkciókkal szórakoztatták a jelenlévőket. A résztvevők számára mindig kellemes emlék, és mindig megállapítjuk, hogy milyen jó lenne többször így együtt lenni.

A DECEMBER a Mikulásvárás és az adventi készülődés jegyében zajlott. Amerre csak mentünk Mikulás-programokba botlottunk. A két nagyobb csoport látogatást tett a Mikulás gyárban, ahol nemcsak a Mikulással találkoztak, de kellemes időtöltést is kínáltak a gyerekeknek. A Nyuszkó-csoport bábszínházban járt, a Pillangó-csoport az időseket örvendeztette meg egy Betlehemes játékkal, ismét könnyet csalva az idős emberek szemébe. 6.-án, mert jók voltunk a Mikulásbácsi kis kitérő után mégiscsak eljuttatta a jó gyerekeknek az ajándékot. Az óvónénik mesejátékában kiderült, hogy a Mikulásbácsit azért nem találták meg a kis állatok és nem tudták visszaadni az elveszett kesztyűjét, mert éppen a Tesz-Vesz Óvodába igyekezett az ajándékokkal. Virgácsot senki nem kapott, ez azt jelenti, hogy ebben az óvodában csak jó gyerekek vannak. Az Önkormányzat nyugdíjasait a Maci-csoportos gyerekek Lucázó játéka és karácsonyi versei, dalai köszöntötték. Ha még nem lett volna elég a sok meglepetésből, ellátogatott hozzánk az V. kerületi Rendőrkapitány Úr is és ajándékot hozott a gyerekeknek és a Fővárosi Rendőrkapitány meghívását is átadta a Rendőrpalotába, ahol egy fél napos tartalmas vetélkedőkkel, mesejátékkal, tízóraival és ajándékkal meglepve töltöttünk el egy fél napot. Az évet a szokásos karácsonyi flashmobunkkal zártuk, melyre a kerület elöljáróit, intézmények vezetőit és természetesen a családokat is meghívtuk. A közös éneklés, a Bazilika légköre, hangulata, akusztikája varázslatos élmény mindenkinek. A felnőttek pedig egy közös színházi élménnyel zárták az évet. A Télapós mesét ezúttal a Belvárosi Közösségben is előadtuk. Nagy sikere volt. Bárki, aki kerületi lakos megnézhette ingyenesen a meseelőadást.

JANUÁR: A szülői értekezletek, farsangi készülődés, színházba járás időszaka. Az idei évben minden csoport többször is eljuthatott színházba a támogatással vásárolt színház bérleteinknek köszönhetően. Mindig nagy élménnyel tértek vissza a gyerekek a színházból. A beszélgetések, rajzolások témája volt sokáig a látott mese. Évek óta már hagyomány, hogy nem egy nap farsangolunk. Igaz a közös farsangi táncházunk egy napon van, de előtte és még utána is a gyerekek kedvükre beöltözhetnek a jelmezeikbe, így kiélhetik az alakoskodás, szereplés élményét, és a szülők sem néhány óra élményéért dolgoztak sokat a jelmezekkel. A farsanghoz hozzátartozik az óvoda feldíszítése, amiben a gyerekek aktívan közreműködnek. A kézműves nagycsoportunk gyerekei és felnőttjei díszítik az óvoda folyosóit. Színes, ötletes, hangulatos díszekkel színesítették a közelgő ünnepet.

FEBRUÁR: a farsangolás ideje. Sok előkészület előzte meg a farsangi mulatságot. A gyerekek mindig izgatottan jelennek meg a jelmezeikben. A közös táncházat ezúttal a néptáncban járatos kollegák vezették le. Ilyenkor kicsik, nagyok együtt táncolnak. Vannak már kedvelt zenéink, melyeket "kötelező" bevetnünk, hiszen a gyerekek kérik, nagyon szeretik. Mára már minden csoportban a mindennapi mozgás egyik kedvelt formája a mindennapos tánc. Ennek eredménye, hogy nagyon szeretik a nagy óvodai táncházakat, ahol nagyon ügyesen utánozzák a mutatott mozdulatokat. Láthatóan ügyesek, jó a ritmusérzékük, szépen kivitelezett mozdulatokat láthattunk, és igazán élvezik, átélik a tánc örömét kicsik, nagyok egyaránt. Átestünk első NÉBIH minősítésünkön kiváló eredménnyel.

MÁRCIUS: a legszebb magyar nemzeti ünnepünk által meghatározott nevezetes nap köré épül. Előkerülnek a fiúk által nagyon kedvelt katonás játékok, eszközök, dalok, és a szép nemzeti pántlikák, melyek a lányok haját díszíti. A fiúk menetelnek, kardoznak, a lányok pántlikában öltözött tavaszi ruhában táncolnak, nagyobbak fonnak hajat, ostort. Elmaradhatatlanok a zászló festések, magyarság jelképeinek elkészítése, kokárda festése, katonadalok hallgatása, toborzások megelevenítése. A nemzeti ünnepünk környékén ellátogattak a csoportok a Petőfi-szoborhoz, ahol a vitt díszekkel díszítik a Petőfi szobrot, és tiszteletük jeléül ünneplőbe öltözve elszavalják a tanult verseket és eléneklik a tanult ünnepi dalokat. Már a kis csoportosok is elmentek a térre és boldogan mesélték, hogy leszúrták a földbe az elkészített zászlójukat, melyeket többen délután szüleikkel is megnéztek. Két csoportban indult el az OVI-ZSARU program, melynek keretében a veszélyhelyzetekre készítettük fel a gyermekeket. A tudásukat vitték haza és megosztották szüleikkel is. Így a családok is hozzá tudtak kapcsolódni a program témaköreihez. Egy kis gyermek esetében a családi események hatására félelem alakult ki a rendőrökkel szemben. Kapitány Úr és az OVI-ZSARU program felnőtt résztvevőinek hathatós közreműködésével sikerült a kisgyermek félelmeit feloldani.

ÁPRILIS: a Nyuszi kupán a gyermekeink első helyezettek lettek. Külön kiemelték a gyermekeink sportszerűségét és fegyelmezettségét, amire nagyon büszkék vagyunk hiszen azt látjuk, hogy a pozitív fegyelmezés módszere milyen magas szintű együttműködést eredményez a gyerekektől. A "Föld Napján" csatlakoztunk egy országos kezdeményezéshez, mely felhívja a Föld védelmére az emberek figyelmét. Bazilika előtti téren molinóval és énekléssel hívtuk fel az arra járók figyelmét erre a fontos teendőre. Ha tavasz, akkor közös kirándulás van a NOÉ ÁLLATOTTHONBAN. Adományokat, szeretetet vittünk és sok élményt hoztunk. A legkisebbek is részt vettek a programon. Akik állítólag féltek a kutyáktól, őket is be tudtuk vinni az állatudvarba, és felszabadultan közlekedtek az állatok között. Nagycsoportosainkat vendégül látta a Szabolcsi Bence Zeneiskola egy kis koncert erejéig. Ezen a koncerten a volt óvodásaink hangszerjátékában is gyönyörködhettünk.

MÁJUS: a Gyermek Nap alkalmából Önkormányzati támogatással eljutottak a gyerekek egy pónifarmra. Egész napot töltöttünk el az állatok között, játékkal, sok-sok hasznos tudás felcsipegetésével, az állatok gondozásával. Kicsit fáradtan érkeztünk haza, teli élményekkel. Ebben az évben folyamatosan részt vehettünk gyermek programokon. A Fenntartó támogatásának köszönhetően éves bérletünkkel mehettünk havonta meseelőadásra. Szintén Fenntartói támogatással nagy méretű fakockákkal gazdagodott a csoportok játéktára. A Papnövelde Bölcsődét a 10. születésnapja alkalmából egy a volt bölcsis gyermekek kéznyomatával közösen készített molinóval ajándékoztuk meg.

JÚNIUS: Nagy örömmel töltötte el a kollektívát, hogy az újonnan bevezetett ösztönzési rendszer keretében 4 kollega részesülhetett vezetői dicséretben. Elköszöntünk az állatszeretetben és a népi kultúrában jeleskedő kolleganőtől, aki nyugdíjba vonult. Értékrendje, állat és kultúra szeretete örökké itt marad velünk és visszük tovább az általa kialakított hagyományokat. A felnőttek jutalmul egy Nyíregyházi kirándulást és egy Madách Színházi előadást is kaptak az év végén az óvoda vezetésétől.


Az óvodai beiratkozás pontos ideje 2024-ben:
2024.04.29 - 05.03.
08:00 és 16:00 között
(05.01. Szerda - Munkaszüneti nap)

2023.12.08

2023.12.08

Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást. Dicta sunt explicabo nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut odit aut fugit sed quia consequuntur magni dolores eos qui ratione voluptatem sequi nesciunt neque porro quisquam est.